Ha még nincs felhasználói neve, kérjük, regisztráljon!

Az MTA KTI kutatócsoportja 2007 óta foglalkozik olyan on-line módon elérhető programok fejlesztésével, amelyek területi (régiós, megyei, kistérségi és településszintű) társadalmi és gazdasági adatok lekérdezésére és on-line módon való letöltésére adnak lehetőséget. Az első ilyen interaktív on-line felület a 2007 szeptemberében elkészült Iloma volt, amely az MTA KTI által gondozott gazdasági, demográfiai és társadalmi indikátorok jelentős részét tette bárki számára lekérdezhetővé és letölthetővé az intézet honlapján.

Az Erőforrástérkép ugyancsak e kutatócsoport fejlesztése, amelynek demo változatát a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal és az MTA KTI között létrejött szerződés alapján a "Kistérségi Erőforrástérkép tervezése, működési feltételeinek meghatározása" című kutatási program keretén belül készített tanulmányunk mellékleteként fejlesztettük ki 2008. októberében. Ahogy korábbi on-line fejlesztésünk, az Iloma, úgy az Erőforrástérkép is sok szálon kapcsolódik az MTA KTI Adatbankjában folyó munkákhoz, és részben az ott gondozott, az APEH-ből, a KSH-ból és a Foglalkoztatási Hivatalból származó adatok alapján számolt indikátorokra épül.

Az Erőforrástérkép itt elérhető béta változatát e korábbi fejlesztések és fejlesztési tapasztalatok, valamint amerikai és európai példák (BEA, MAGIC) alapján készítettük el 2009 január és 2009 július között.

Azzal a meggyőződéssel bocsátjuk útjára ezt a nem teljesen kész (béta) változatot, hogy segítségére lesz mindazoknak, akik könnyen és gyorsan szeretnének területi bontású adatokhoz jutni, és az adatbázisban szereplő, a társadalmi és gazdasági élet különböző területére vonatkozó közel 200 indikátor adatait tetszés szerint elérni. Az Erőforrástérkép jelenlegi változata 1990-től 2008-ig tartalmaz adatokat, amelyek négyféle csoportosításban érhetők el (három kistérségi és egy munkaerőpiaci körzetek szerinti csoportosításban), miközben a program közel kétmillió egyedi adat érhetőségét biztosítja a felhasználók számára.

A program továbbfejlesztése - anyagi forrásaink függvényében - jelenleg is tart. Reméljük, a közeljövőben bővített adattartalommal, angol nyelvű változattal és új menüpontokkal bővítve állhatunk ki a magyarországi gazdasági és társadalmi folyamatok területi vetületeire kíváncsi közvélemény elé.



Erőforrástérkép kézikönyv letöltése >>> (pdf)


Budapest, 2010. június 08.


Az Erőforrástérkép program fejlesztői.